Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Egy százalékot meghaladó mínuszt jeleztek a New York-i értéktőzsde vezető mutatói a hétfői kereskedés leállítása előtt mintegy két órával, miután a görög államcsődtől való félelem miatt a befektetők megkezdték kockázatos befektetéseik eladását, ami véget vetett a Wall Street öt napig tartó emelkedésének.
Közép-európai idő szerint 20 óra körül a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 1,82 százalék csökkenéssel 11.300,16 ponton állt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 1,04 százalékkal 2.594,96 pontra gyengült, míg az S&P 500-as mutató 1,73 százalékkal 1.194,97 pontra süllyedt.
Különösen nagy a vesztesége az energiaipari és a pénzügyi részvényeknek. Az energiaszektor részvényeinek árfolyammozgását jelző S&P index 2,8 százalékos mínuszban állt, elsősorban a kőolaj két dollárt meghaladó árcsökkenésére, amit a dollár erősödése okozott.
A tőzsdemutatók múlt heti emelkedése kapcsán az egyik szakértő azt mondta, hogy "nemcsak túlvásároltuk magunkat, hanem túlságosan derűlátóak is voltunk". "Az emberek azzal a reménnyel zárták a hetet, hogy Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter hétvégi európai megbeszélései tisztázzák a Görögországgal és az euróövezet egészével kapcsolatos helyzetet. A várakozás azonban túlzó volt, egyértelmű választ nem kapott a pénzügyminiszter, és ezért ismét az euróövezet problémái kerültek a figyelem középpontjába" - mondta Karl Mills, a Jurika, Mills & Keifer Investment Partners elnöke.
Tőzsdezárás előtt két órával a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára 2,67 dollár csökkenéssel 85,29 dolláron állt. Közép-európai idő szerint röviddel 20 óra előtt New Yorkban az euró 0,35 százalékkal 1,3644 dollárra gyengült. A dollár a vasárnap késő esti 76,91 jenről 76,48 jenre csökkent (-0,59 százalék).
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.