Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A csütörtöki részvényárfolyam-zuhanás a négy hónappal ezelőtt az állam által megvásárolt Mol-pakett értékét is alaposan megcsapolta - írja a Napi Gazdaság.
Májusban a magyar állam 1,88 milliárd euróért vette meg a Szurgutnyeftyegaz 22 179 548 Mol-részvényét, ami részvényenként 84,76 eurós, az akkori 265 forintos eurókurzuson mintegy 22 400 forintos árfolyamnak felelt meg. Csütörtökön 14 ezer forintig esett a magyar olajrészvény, ez a 293 forintos eurókurzuson 47,80 eurónak felelt meg. A pakett mai értéke mindössze 1,60 milliárd euró, a 820 millió eurós, 43 százalékos együttes árfolyamcsökkenés mai kurzuson már mintegy 240 milliárd forintnak felel meg - írja a Napi Gazdaság.
Olcsó demagógia lenne a 240 milliárdot például a 2 százalékos áfaemelésből jövőre várható 160 milliárd forinttal vagy a közösségi közlekedés teljes tartozásállományával összevetni, hiszen ez nem realizált veszteség. Az állam jobb helyzetben van, mint a magánspekuláns, mivel nem eladásra vette a Mol-papírokat - olvasható a lapban.
Mint egy hasonló számolgatás kapcsán az illetékes minisztérium közölte: "a kormányt nem a rövid távú pénzügyi haszonszerzés, hanem a hosszú távú stratégiai gondolkodás vezette, hogy gyarapítsa a nemzeti vagyont". Nem is kell elszámolnia a veszteséget, lehet, hogy az év végéig - de hosszabb távlatban még nagyobb valószínűséggel - a Mol-árfolyam amúgy is korrigál felfelé, ám az azért megkockáztatható, hogy ebben az ügyletben az eladó időzítése volt a sikeresebb - írja a lap.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.