szerző:
MTI

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 11,01 pontos, 0,07 százalékos csökkenéssel, 14929,76 ponton zárt hétfőn.

Az index a negatív nyitás után a nap legnagyobb részében a pozitív tartományban mozgott, végül minimális csökkenéssel zárt. A részvénypiac forgalma 16 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen zártak: a Mol és az OTP erősödött, míg a Magyar Telekomnak és a Richternek csökkent az árfolyama a pénteki záráshoz képest.

Borús hangulatban indult a kereskedés, majd napközben magukra találtak a piacok, és a reggeli szintekhez képest viszonylag szépen emelkedtek az árfolyamok – mondta Králik István, a KBC Securities üzletkötője. A nap végi visszafordulás véleménye szerint azzal magyarázható, hogy a gazdasági válsággal kapcsolatos alapproblémák továbbra is fennállnak, így az árfolyamok emelkedését a befektetők legfeljebb profit realizálásra, kiszállásra használják ki, ezért nincs érdemi emelkedés a részvénypiacokon.

A görög válsággal kapcsolatban továbbra sem körvonalazódik a megoldás, a politikusok folyamatosan tanácskoznak, de nincs olyan terv, amelyet a piacok is el tudnának fogadni – fejtette ki a kereskedő. A Mol 105 forinttal, 0,73 százalékkal 14 500 forintra erősödött, 3,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 42 forinttal, 1,50 százalékkal 2 840 forintra nőtt, forgalmuk 10,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,47 százalékkal 468 forintra csökkent, forgalma 544,1 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 600 forinttal, 2,01 százalékkal 29 200 forintra esett, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis változatlan árfolyamon, 14 800 forinton zárt, forgalma 75,3 millió forint volt. A BUMIX 1 315,82 ponton zárt hétfőn, ez 9,49 pontos, 0,73 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Terrorista támadást terveztek, őrizetbe vették őket Szaúd-Arábiában

Terrorista támadást terveztek, őrizetbe vették őket Szaúd-Arábiában

Több mint 15 milliárd forintnyi vagyont foglalt le tavaly a rendőrség

Több mint 15 milliárd forintnyi vagyont foglalt le tavaly a rendőrség

Elhunyt János korábbi luxemburgi nagyherceg

Elhunyt János korábbi luxemburgi nagyherceg

Több száz négyzetméteren ég az aljnövényzet a Határ útnál

Több száz négyzetméteren ég az aljnövényzet a Határ útnál

Full elektromos a Renault új, Twingo méretű szabadidő-autója

Full elektromos a Renault új, Twingo méretű szabadidő-autója

Elfogták a veszprémi férfit, aki verekedés közben megölt egy vendéget

Elfogták a veszprémi férfit, aki verekedés közben megölt egy vendéget