Jövő kedden ül össze először a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács

Várhatóan október 11-én tartja alakuló ülését a jövőben országos érdekegyeztető fórumként működő Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT), az alakuló ülésen részt vesz majd Orbán Viktor miniszterelnök is.

  • MTI MTI
Jövő kedden ül össze először a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára az MTI-nek elmondta: hétfőn az NGTT gazdasági oldalának képviselői technikai megbeszélést folytattak az NGTT alakuló üléséről a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban. Hozzáfűzte: pontos napirend egyelőre nincs, de a gazdasági oldal képviselői elmondták, hogyan képzelik el az NGTT munkáját, és kifejezték azon kérésüket, hogy az általános gazdasági kérdések mellett a munka világát érintő témákat is megvitathassák.

Az NGTT gazdasági oldalának tagjai a tanácsról júliusban elfogadott törvény szerint az országos munkáltatói érdekképviseletek, illetve érdekképviseleti szövetségek elnökei, az országos gazdasági kamarák elnökei, a Magyarországon működő külföldi és vegyes kamarák közös képviselője, valamint egyéb olyan társadalmi szervezetek elnökei, amelyeknek létesítő okiratában foglalt célja a gazdasággal összefüggő érdekek képviselete, valamint amelyeknek tagjai tevékenységük területén jelentős piaci részesedéssel vagy gazdasági súllyal bírnak.

A törvény szerint a soros elnökség az oldalak három havonkénti rotációja szerint történik, először a gazdasági oldal adja a soros elnököt. Dávid Ferenc ennek kapcsán elmondta: hétfőn egyhangú szavazással megállapodtak abban, hogy az oldal - és így az egész NGTT - első soros elnöke Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke lesz. Az MTI úgy értesült, hétfőn a szakszervezeti oldal is egyeztetett az NGTT alakuló ülésének előkészítéséről.

Az Országgyűlés idén júliusban fogadta el az NGTT-ről szóló törvényt; a tanács az Országos Érdekegyeztető Tanácsot (OÉT), a Gazdasági és Szociális Tanácsot, valamint a Gazdasági Érdekegyeztető Fórumot váltja fel. A jogszabály szerint a gazdasági és a munkavállalói oldal mellett tagjai tanácsnak a külön-külön törvény szerinti egyházak és civil szervezetek képviselői, beleértve a nemzetpolitika területén tevékenykedő civil szervezeteket is, valamint a tudomány képviselői is.

A testület döntéseket nem hoz, konzultációs, javaslattevő és tanácsadó feladata lesz. A törvény szerint az NGTT a társadalmi párbeszéd legátfogóbb, sokoldalú konzultatív fóruma, amely mind a kormánytól, mind az Országgyűléstől független. A tanács a gazdaság és a társadalom fejlődését érintő átfogó ügyek, a kormányzati ciklusokon átívelő nemzeti stratégiák megvitatására, valamint a kiegyensúlyozott gazdasági fejlődés, illetve az ehhez illeszkedő szociális modellek kidolgozásának és megvalósításának előmozdítására jön létre.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

A magyar mesterségesintelligencia-szuverenitás irreális, a kis országok szűk szakterületi MI-fejlesztésekben lehetnek sikeresek. A kormány most már mintha tényleg komolyan venné az MI-t, de a politikai klíma (bevándorlásellenesség, keresztény fundamentalizmus, elszigetelődés az EU-tól) aligha kedvez egy alapjaiban nemzetközi iparág fejlesztésének. Ahogy a kormánystruktúra instabilitása sem.