EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 126,39 pontos emelkedéssel, 16 836,86 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,76 százalékkal erősödött. Elemzők nyitás előtt emelkedő nyitást, majd csökkenést vártak.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 126,39 pontos emelkedéssel, 16 836,86 ponton nyitott pénteken. Gabler Gergely, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szerint péntekre kifulladhat az elmúlt 3-4 nap lendülete. Hozzátette: jó hangulatot idéztek elő az európai bankok feltőkésítéséről szóló hírek, ám nagy változás még mindig nem történt, így megtörhet a lendület.
Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír elemzője szerint Budapesten enyhén pozitív, a fejlett piacokon nullás nyitásra lehet számítani, és az eddigiek alapján innen már inkább az esésre lehet készülni, mint az emelkedésre. Még lehet tartalék a felpattanásban, bár egyre kevesebb, trendfordulóra számítani vélhetően most is hiba lenne. Hozzátette: ezt megerősíti, hogy a jókedv csak a részvénypiacokon érezhető, mind a kötvény-, mind a devizapiac kimarad belőle.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 252,83 pontos, 1,54 százalékos emelkedéssel, 16 710,47 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 15,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyengülő Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A Mol 120 forinttal, 0,75 százalékkal 16 110 forintra erősödött, 2,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 120 forinttal, 3,81 százalékkal 3270 forintra nőtt, forgalmuk 10,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 1,94 százalékkal 525 forintra emelkedett, forgalma 1,3 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 410 forinttal, 1,21 százalékkal 33 390 forintra csökkent, a részvények forgalma 772,5 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 74,2 millió forintos forgalom mellett 590 forinttal, 3,90 százalékkal 15 700 forintra növelte értékét.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Átvette a főváros rendőrsége fölött az ellenőrzést, és a washingtoni Nemzeti Gárda katonáit küldte az utcára Donald Trump, akinek mindezt lehetővé teszik a törvények. És az is igaz, hogy Washingtonban súlyos probléma a bűnözés, a lépés mégis az elnöki erőfitogtatás újabb példája.
Mekkora felelősség nyomja a sportvezetők és a szülők vállát? Szakértőket kérdeztünk a témában.
Az orosz területek sérthetetlenségéről az alkotmány rendelkezik, ezért nincs miről beszélni.
Szijjártó Péter felháborodott.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.