Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A szakszervezetek és más társadalmi szervezetek minden év október 7-én tartják meg a Tisztes Munka Világnapját; ebből az alkalomból világszerte a tisztességes és méltányos munkához való hozzáférést követelik minden ember számára, valamint olyan feltételek megteremtését, hogy a dolgozó emberek ne kényszerüljenek méltánytalanul a feketegazdaságba.
A tisztes munkát mint koncepciót a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet vezette be és kezdte el terjeszteni 1999-ben. A Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (ITUC) kezdeményezésére minden év október 7-én - idén már negyedik alkalommal - rendezik meg a világnapot és hívják fel a szakszervezetek a figyelmet arra, hogy a munkavállalók tízmilliói dolgoznak tisztességtelen munkafeltételek, olykor embertelen körülmények között. Ezen napon Magyarországon is tartanak szakszervezeti rendezvényeket.
A Tisztes Munka Világnapja 2011. évi nemzetközi prioritásai közé tartozik a pénzügyi piacok szabályozására irányuló kampány a Pénzügyi Tranzakciós Adó (Financial Transaction Tax) bevezetésének támogatására.
További kiemelt célként kezelik az úgynevezett "precarious work", azaz a bizonytalan munkafeltételek problematikáját. A világnap szervezői szerint az atipikus foglalkoztatás formái a gazdasági válság hatására igencsak elterjedtek világszerte. Az atipikus munkaszerződések, limitált szociális védelem és törvényes jogosultságok, magas fokú munkahelyi bizonytalanság, alacsony bérek, hiányos munkaegészségügyi és munkabiztonsági feltételek jellemzik a foglalkoztatást. Az idén a világnapon 465 rendezvényt tartanak világszerte, 75 országban.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Az utcán járva is észrevehető: az emberek arcára kiül a boldogtalanság. A magyar társadalom mutatói eddig sem voltak jók, de a választás előtti fékevesztett politikai kommunikáció végképp beteszi a kaput. Milyen „menekülőutat” keressen, aki nyomasztva érzi magát?
Bővül a hajnali és éjszakai közlekedés a vágányfelújításoknak köszönhetően.