Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A kormány bejelentése szerint 2014 végéig megmaradnak a Vértesi Erőmű munkahelyei.
Csaknem 800 munkahely marad meg 2014 végéig a Vértesi Erőműben, miután megállapodás született a munkavállalók, a vállalat új vezetése, az önkormányzat, a térség országgyűlési képviselője és az energetikai kormányzat között – közölte a kormányszóvivő kedden újságírók előtt. Giró-Szász András hozzátette, hogy emellett 2018 végéig rendelkezésre állnak azok a források, amelyek az átképzéssel, a végkielégítéssel kapcsolatos költségek biztosításához szükségesek. Elmondta, a kormány mindezt nem költségvetési tételből, hanem a villamos energia díján keresztül befizetett szénfillérből kívánja finanszírozni, amelynek jelenlegi mértéke 19 fillér kilowattonként.
Bencsik János energiaügyi államtitkár szeptember elején Oroszlányban, a 61. Bányásznapon közölte, hogy a kabinet a szénfillér fenntartásához kéri az Európai Bizottság egyetértését, ezzel a tervezett 2012 helyett 2014 végéig működhet az ország egyetlen mélyművelésű szénbányája, a Márkushegyi Bányaüzem. "A Márkushegyi Bányaüzem és az Oroszlányi Erőmű azonnali bezárása nem reális alternatívák. A bezárás ellehetetlenítette volna Bokod és Oroszlány távfűtését. A gazdasági recesszió idején becstelenség lett volna ezreket a nélkülözésbe taszítani úgy, hogy a magas munkanélküliség miatt esélyük sem lett volna az elhelyezkedésre" – mondta akkor.
2009-ben a Vértesi Erőmű azonnali bezárását kezdeményezte a vagyonkezelő, mondta Giró-Szász, ám kompromisszumos megállapodás született a munkahelyek megmaradásáról 2014 végéig. A kabinet a szándékáról már tájékoztatta az Európai Bizottságot. Az Európai Unió Tanácsa arra biztosít lehetőséget, hogy 2011. január 1-jétől támogatásban részesüljenek a versenyképtelen szénbányák, ha azok 2018 végéig bezárnak. A támogatás alapja az említett, a felhasználók által a villamos energia díján keresztül megfizetett szénfillér.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.