Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A kilenc turisztikai régió közül Észak-Magyarországon gyarapodott a legnagyobb mértékben, 5,4 százalékkal a turisták száma az év első hét hónapjában a KSH adatai alapján - közölte Horváth Sándor, a Magyar Turizmus Zrt. Észak-Magyarországi Marketing Igazgatóságának médiareferense.
Az észak-magyarországi régió kereskedelmi szálláshelyein az első hét hónapban 9 százalékkal több külföldi és 4,7 százalékkal több belföldi vendéget regisztráltak, mint 2010 azonos időszakában. Ez az ügyben nyilatkozó Horváth Sándor szerint annak is köszönhető, hogy a marketing igazgatóság az idei évben öt akciósorozatba csoportosította a legfontosabb észak-magyarországi kínálatot, eseményeket. Januártól márciusig Évindító wellness akciót hirdettek, júniusban a Júniusi lakoma elnevezésű programban gasztronómiai túrákat kínáltak, június 20. és július 3. között pedig a régió öt kalandparkja biztosított kedvezményes belépőjegyet a látogatóknak. Hozzátette, hogy az idén már 4. alkalommal hirdették meg a fürdőlátogatásra ösztönző VizesKEDDj+ elnevezésű kampányt, amelynek keretében keddenként fél áron vásárolhatták meg a fürdőbelépőket a régióban a vendégek. Ez az akció októberben és novemberben is folytatódik - közölte Horváth Sándor.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.