A szakembert annak kapcsán kérdezte a Népszava, hogy Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank Felügyelő Bizottságának, és a Költségvetési Bizottságnak az elnöke a minap úgy nyilatkozott, hogy "előállhat olyan helyzet, amikor elkerülhetetlenné válik, hogy Magyarország ismét IMF-hitelért folyamodjon". A tárgyalások megszakításával elvesztettük az IMF által nyújtott garanciát is, és emiatt jelentősen romlott az ország kockázati besorolása. Lényegesen nagyobb mértékben, mint a valutaalappal azóta is kapcsolatot tartó Romániáé – mondta a Raiffeisen Bank szakembere.
Kondrát Zsolt, az MKB Bank elemzője is megerősítette, hogy jelentős biztonságot adna hazánknak, ha rendelkezésre állna az IMF hitelkerete, még akkor is, ha jelenleg nincs rá szükség. A jelenlegi bizonytalan gazdasági körülmények között előfordulhat olyan helyzet, hogy szükségünk lehet a hitelkeretre – figyelmeztetett az elemző. Az idei költségvetés egyelőre tarthatónak tűnik – elsősorban a magánnyugdíjpénztárak felszámolásából befolyt egyszeri bevétel miatt. Jövőre azonban egészen más lesz a helyzet: ugyanis a globális válságból való kilábalás egyre lassul, és ez vonatkozik a magyar gazdaságra is. Ezért fordulhat könnyen elő, hogy újra az IMF hitelére szorulhatunk – írja a lap.
A valutaalap a 2010 nyarán Budapesten végzett legutolsó vizsgálata során megállapította: milyen kisebb intézkedéseket kell még elvégezni, hogy egyensúlyba kerüljön a magyar költségvetés. Az új kormány azonban ettől eltérő döntéseket hozott, így Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szavaival élve: kipaterolta az IMF-et az országból, jóllehet a szervezet 2008 őszén megmentette Magyarországot az államcsődtől.