Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Több mint 300 millió forint adózás előtti nyereséggel zárta az idei első félévet a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., ez 10 százalékos növekedés 2010 azonos időszakához képest – közölte Simon Attila vezérigazgató.
A 2011 első félévében elért nyereség a kedvezőtlen devizapiaci környezet ellenére kiemelkedő, a társaság gazdálkodása stabil – mondta Simon. A porcelánipari cég értékesítésből származó nettó árbevétele 7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, a tervezettet 11 százalékkal haladta meg. Az év első hat hónapjában 6 százalékkal nőtt a belföldi értékesítésből származó bevétel, az export részaránya az árbevételhez viszonyítva 75 százalék.
A 2010-es évről szólva a vezérigazgató elmondta, hogy az elmúlt kilenc év legjobb eredményét érték el. A cég adózás előtti nyeresége a tavalyi évben 679 millió forint volt, az üzleti tevékenység összes bevétele 6 százalékkal, több mint 4,6 milliárd forintra nőtt. A 2010. évi nyereség után a társaság 10 százalék osztalékot fizetett a részvényeseknek.
A Herendi Porcelánmanufaktúra 900 dolgozót foglalkoztat, termékeit közel ötven országba exportálja, ezzel ma a világ legnagyobb manufaktúrájának számít – mondta Simon Attila. Legjelentősebb exportpiacaik között van az USA, Japán, Olaszország, Anglia, Oroszország és az arab térség országai. Elmondta, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren új üzletet nyitottak, ezzel Magyarországon 11-re nőtt saját márkaboltjaik száma.
A 16 ezer különböző formából, és 4 ezer különböző mintából álló herendi termékkör a tavalyi évben naponta egy-egy új termékkel bővült. Az egyik luxusipari vállalatokat tömörítő francia nemzeti szövetség, a Comité Colbert tagjai közé választotta a Herendi Porcelánmanufaktúrát, a cég felvételét a legjelentősebb francia porcelángyártók kezdeményezték – mondta a vezérigazgató. A porcelángyár szakmai utánpótlását a cég saját szakképző iskolájából biztosítják. A Herendi Porcelánmanufaktúra Veszprém megye 100 legnagyobb vállalatának árbevétel szerinti rangsorában a 37.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
1925. július 18-án került a boltokba a totalitárius diktatúra megvalósításának első és egyetlen kézikönyve, Adolf Hitler Mein Kampfja. A könyvben kifejtett ideológiára építve történhetett meg a világ legtöbb áldozattal járó háborúja és népirtása is. De milyen utóélete volt Magyarországon?
A hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.