Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 201,74 pontos, 1,17 százalékos emelkedéssel, 17.448,83 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 9,0 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Králik István, a KBC Securities üzletkötője elmondta: viszonylag csendes napot zárt a BÉT, a budapesti piacon is kivárás tapasztalható. Kiemelte, hogy különösen jól szerepelt pénteken az OTP, ennek egyik oka, hogy az utóbbi időben "túladottá" vált a papír, a másik ok pedig, hogy Európa-szerte erősödtek a banki papírok, miután a befektetők optimisták a jövő hétvégi európai uniós miniszterelnöki találkozó, és annak kapcsán, hogy megoldás születik az adósságválságra. Az üzletkötő szerint ugyanakkor addig már nem várhatók újabb pozitív impulzusok, amelyek feljebb vihetnék az árfolyamokat.
A Mol 140 forinttal, 0,83 százalékkal 17.040 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 109 forinttal, 3,22 százalékkal 3.489 forintra nőtt, forgalmuk 6,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott 501 forintot ért, forgalma 579,3 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 95 forinttal, 0,27 százalékkal 35.700 forintra csökkent, a részvények forgalma 493,3 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 63,1 millió forintos forgalom mellett 370 forinttal, 2,23 százalékkal 16.995 forintra emelkedett.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.399,53 ponton zárt pénteken, ez 12,07 pontos, 0,87 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.