Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Bulgáriában kisebb lesz az idei GDP-arányos államháztartási hiány, ugyanakkor a gazdaságnövekedés jóval elmarad az eddig várttól.
Szimeon Djankov bolgár pénzügyminiszter kedden azt mondta, hogy az idei államháztartási hiány két százalék körüli lesz az eddig várt 2,5 százalék helyett. A pénzügyminiszter egy Bukarestben tartott pénzügyi fórumon úgy vélte, hogy a deficit jövőre tovább csökken, 1-1,3 százalék lesz. 2010-ben a hiány még négy százalék volt.
Az Európai Unió legszegényebb országa költségvetési fegyelemmel igyekszik növelni a befektetői bizalmat, és ezzel egészen más képet mutat, mint a szomszédos Görögország.
Bulgária erőfeszítéseit kedvezően fogadják a nemzetközi hitelminősítők, így a Moody's egy fokozattal "Baa2"-re emelte meg stabil kilátással az ország adósosztályzatát júliusban.
Szimeon Djankov bejelentette kedden azt is, hogy a kormány az idei gazdaságnövekedési előrejelzését 2,8 százalékra fogta vissza az eddigi 3,6 százalékról. Jövőre a GDP növekedése várhatóan 2,9 százalék lesz - mondta a Bukarestben tartózkodó bolgár pénzügyminiszter.
Bulgária hazai össztermékének (GDP) bővülése 2 százalékra mérséklődött éves szinten a második negyedévben az előző három hónap 3,3 százalékos növekedése után, miután mérséklődött Bulgária kivitele legfontosabb exportpiacaira, a belföldi kereslet pedig továbbra is igen szerény.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.