Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 74,81 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 17 461,50 ponton zárt szerdán.
A részvénypiac forgalma 12,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest. Vaszkó Szabolcs, az Erste Befektetési Zrt. elemzője elmondta, hogy jó hangulatban indult a tőzsdéken a kereskedés, miután az amerikai piacok pluszban zártak.
A befektetői optimizmust részben egy londoni sajtóértesülés táplálta arról, hogy Franciaország és Németország megállapodott az euróövezeti mentőalap, az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) forrásainak 2000 milliárd euróra emeléséről. Ezt napközben ugyan cáfolták, Martin Kotthaus, a német pénzügyminisztérium szóvivője kijelentette, hogy az EFSF forrásait nem emelik a már jóváhagyott 440 milliárd euró fölé, és Németország részvétele sem haladja meg ebben a 211 milliárd eurót, ez azonban nem rontott jelentősen a hangulaton.
Az erősödést támogatta több pozitív adat is, például az, hogy az elemzők által várt mértékben, 0,3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak szeptemberben az Egyesült Államokban, és az, hogy a Morgan Stanley befektetési bankház a szakértők által vártnál lényegesen nagyobb negyedéves profitról és bevételről számolt be. Az emelkedést világszerte a bankpapírok vezették, a budapesti tőzsdeindexet is az OTP húzta. Nap végére kissé elfogyott a lendület, és a részvények veszítettek nyereségükből, de az indexek pluszban zártak.
Varga Zoltán, a Quaestor elemzője is arról számolt be, hogy továbbra is a hétvégi uniós csúcs tartja lázban a pénzpiacokat. Az egymásnak ellentmondó találgatások magas napon belüli árfolyam-ingadozást okoztak a tőzsdéken, de alapvetően erősödtek az árfolyamok.
A BÉT-en is hasonló volt a tendencia, az emelkedést az OTP vezette, rövid időre a fontos 3.500 forintos ellenállási szint fölé is került a bankpapír árfolyama, de végül alatta zárt. A szerda esti Sárközy-Merkel találkozóról megjelenő információk alapvetően befolyásolhatják a következő napok piaci hangulatát - tette hozzá.
A Mol 100 forinttal, 0,59 százalékkal 17 000 forintra erősödött, 970,8 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 110 forinttal, 3,25 százalékkal 3.490 forintra nőtt, forgalmuk 9,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,20 százalékkal 507 forintra csökkent, forgalma 562,5 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 1100 forinttal, 2,99 százalékkal 35 700 forintra esett, a részvények forgalma 648,9 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 22,0 millió forintos forgalom mellett 230 forinttal, 1,34 százalékkal 17 450 forintra emelkedett. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1390,68 ponton zárt szerdán, ez 2,96 pontos, 0,21 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?