EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Bírálta az adósságválság kezelésével kapcsolatos német politikát az eurócsoport elnöke, a luxemburgi miniszterelnök.
Jean-Claude Juncker a Der Spiegel című hetilapnak adott nyilatkozatában a német válságmenedzselést körülményesnek és lassúnak nevezte, és arra utalt, hogy ez hátráltatja az adósságválság megoldását. Az euróövezeti tagállamok körében nagy tekintélynek örvendő luxemburgi miniszterelnök úgy vélte, hogy a válságkezelés üteme Berlinben jóval lassabb, mint a többi fővárosban.
Juncker közvetve kritizálta a német alkotmánybíróság legutóbbi határozatát, amely a Bundestagot különleges jogokkal ruházta fel az uniós döntések előzetes jóváhagyására vonatkozóan. A karlsruhei bírói testület a többi között kimondta, hogy fontos európai uniós határozatokat Merkel kancellár, illetve a kormány nem fogadhat el a parlament vagy legalábbis a költségvetési bizottság előzetes helyeslése nélkül.
Az eurócsoport elnöke ezt a mechanizmust túlságosan körülményesnek nevezte. Utalt rá, hogy a Bundestag nem tud mindent előzetesen jóváhagyni, a csúcsértekezleteken ugyanis még az utolsó pillanatban is születhetnek kompromisszumok. A luxemburgi miniszterelnök természetesnek nevezte, hogy a német parlament élni kíván költségvetés-alkotási jogával, de hozzátette, hogy ez nem vezethet az EU döntéseinek lelassításához.
Az állam- és kormányfők vasárnapi csúcsértekezletén született előzetes döntések támogatásához Angela Merkelnek most is szüksége van a Bundestag jóváhagyására. A kancellár a hét elején kormánynyilatkozatban tájékoztatja a parlamentet a Brüsszelben történtekről, és ezt követően várható minden valószínűség szerint a költségvetési bizottság állásfoglalása. Merkel ennek birtokában utazik vissza Brüsszelbe a szerdai "második félidőre".
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
A várhatóan többhetes felépülési időszak alatt az énekes koncertjei elmaradnak.
Huszonhét év után hagyja ott a Mol Csoportot Pethő Zsolt.