Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Fix taxitarifa bevezetését és az árak évenkénti kötelező felülvizsgálatát javasolja a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara. Az erről szóló pénteki közlemény szerint a kamara az elmúlt fél év érdekegyeztető tárgyalásainak tapasztalatai alapján 12 pontban foglalta össze javaslatait a fővárosi taxis piac átfogó szabályozásához.
Egyebek mellett azt javasolták, hogy szigorítsák a pályára jutás feltételeit a szakmai ismeretek, a gépjármű műszaki paraméterei és a pénzügyi teljesítőképesség tekintetében. Szükségesnek tartják a taxi szolgáltatás integrálását a közösségi közlekedésbe, valamint a szolgáltatók szigorú ellenőrzését, "taxi rendőrség" felállítását.
Az iparkamara szerint egységesíteni kellene a fővárosi taxik arculatát, fel kellene számolni a "kontárok" tevékenységét és szabályozni szükséges a fuvarszerző iroda tevékenységét.
A Taxi Gépkocsivezetők Független Szakszervezetének elnöke kedden egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a fix tarifa bevezetésére 2004 óta az önkormányzatnak - mint árhatóságnak - törvény által biztosított joga van.
Farkas Zsolt szerint a budapesti taxisok a megélhetésükért küzdenek. A tarifák száma több tucat, ezeket szeretné a szervezet egységesíttetni, és fix tarifaként kihirdettetni. "A politika viszont ezt áremelésnek fogja fel, és nem támogatja" - tette hozzá. A szakszervezet tiltakozásként forgalomlassító demonstrációt hirdetett jövő szerdára a fővárosba.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.