Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Legalább tízmilliárd forint kiesést jelent a büdzsének, ha az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) jövőre szüntetik meg - írja a Napi Gazdaság pénteki száma. A kormányszóvivő a nemzetgazdasági minisztérium számításaira hivatkozva azt állítja, hogy 50 milliárd forintot nyerne a költségvetés az eva megszüntetésén.
A Napi Gazdaság szerint az idei 179 milliárd forintos evabevételi tervből kiindulva nagyjából bruttó 600 milliárd, nettó 480 milliárd forint vállalati bevételről van szó. Ha a volt evások jövőre egyetlen fillér költséget sem számolnak el, akkor a 179 milliárd forint eva helyett 118 milliárd forint áfát és 47 milliárd forint társasági adót fizetnek be - számolta ki a lap. Kérdés, hányan kezdenek buzgón költségszámlát gyűjteni, növelve a költségvetés veszteségét - veti fel.
Az evásoknál az egy vállalkozásra jutó bevétel jóval több, mint a társasági adó esetében. Idén az első kilenc hónap alapján a fizetett előlegekből egy evásra 896 ezer forint jutott, egy nem evás cégre pedig 404 ezer forint. Tavaly a százezer evás 182 milliárd, a 340 ezer cég pedig 323 milliárd forint adót fizetett - ismerteti a Napi Gazdaság.
A kormányszóvivő szerint ugyanakkor azt állítja, hogy minisztériumi hatástanulmányok szerint növekednének a költségvetés bevételei az eva kivezetésével. Arra a kérdésre, hogy készült-e az eva januári megszüntetésére hatástanulmány, a kormányszóvivő úgy válaszolt, hogy kormány egyéni módosító indítványokról kialakított véleménye a Nemzetgazdasági Minisztérium előterjesztésén alapszik és e mögött vannak hatástanulmányok. A minisztérium elképzelései szerint amennyiben az eva megszűnik, az legalább 50 milliárd forint pluszbevételt jelent az államháztartásnak - mondta Giró-Szász András.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Nagyon jól ment tavaly a budapesti városnéző buszok üzemeltetőinek.
Az okok most egyértelműek.
Rendkívül értékes lehet.
A kórtermek jelentős része nem hűtött Magyarországon, a betegek elviselhetetlen melegre panaszkodnak.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.