Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Pluszban álltak a vezető New York-i tőzsdemutatók a keddi kereskedés leállítása előtt két órával.
Közép-európai idő szerint 20 óra körül a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,42 százalékkal 12 119,40 pontra nőtt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,72 százalékkal 2714,70 pontra emelkedett. Az S&P 500-as mutató 0,65 százalékkal 1269,26 pontra erősödött.
Percekkel korábban a tőzsdemutatók még szerény mínuszban álltak. A kereskedők akkor azt mondták, hogy a befektetők alapvetően arra várnak, mi lesz a sorsa Silvio Berlusconi olasz kormányfőnek.
Néhány perccel 20 óra előtt jelentették be, hogy Berlusconi a parlamenti szavazás után az olasz államfővel folytatott megbeszélésen közölte: lemond, miután a parlament elfogadta a gazdasági reformprogramot.
A New York-i árupiacon a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate amerikai könnyűolajfajta ára 93 cent emelkedéssel 96,45 dolláron állt.
Ugyancsak röviddel 20 óra előtt New Yorkban az euró 1,3810 dollárra erősödött a hétfő késő esti 1,3775 dollárról (+0,25 százalék). A dollár 78,05 jenről 77,70 jenre csökkent (-0,44 százalék).
Az arany ára decemberi jegyzésre 4,8 dollár (0,27 százalék) emelkedéssel 1796,2 dolláron állt unciánként.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.