Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A lengyel bankrendszerben semmi nyoma nincs a nyugati pénzintézeteknél tapasztalt válságnak - fejtette ki szerdán a nemzeti bank elnöke a szerdai kamatdöntő ülés után.
Marek Belka szerint ennek éppen az ellenkezője érzékelhető Lengyelországban, miután "egészséges szinten van" és növekszik a vállalati hitelezés. "Nincs jele annak, hogy a külföldi anyabankok tőkét vonnának ki" - mondta.
A lengyel központi bank monetáris tanácsa szerdán ülésezett, és a várakozásoknak megfelelően változatlanul 4,50 százalékos szinten hagyta az irányadó kamatlábat. A bank az idén már négyszer emelt kamatot, legutóbb júniusban döntött 25 bázispontos emelésről.
Elemzők úgy látják, hogy az inflációs nyomás mérséklődésével és a világgazdasági kilátások romlásával a jegybank már nem emel a refinanszírozási kamaton, és a további lépések előtt kivár. Az egyre gyengébb zloty, illetve a tartósan magas infláció hatására azonban újabb kamatemelést fontolhat meg a monetáris hatóság. Szeptemberben éves szinten 3,9 százalékkal emelkedtek a lengyel fogyasztói árak, ami jóval magasabb a jegybank 2,5 százalékos inflációs céljánál.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet. A jászágói beruházás fő ígérete az volt, hogy 2025-re ingyen termeli az áramot. Megnéztük, így lett-e.
Andrij Szibiha reagált a magyar külügyminiszter orosz értesülésére, miszerint ukrán támadás miatt állt le a kőolajszállítás.
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre.”