szerző:
hvg.hu

Reális esély látszik arra, hogy Magyarország visszaszerezze korábbi cukorkvótájának nagy részét - mondta Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára a Kossuth Rádióban.

Míg tíz évvel ezelőtt tízezer hektáron termeltek cukorrépát a kisalföldi gazdák, addig ma mindössze 1350 hektáron. Az országban mindössze egy gyár működik, a magyar cukorkvóta pedig csak a töredéke az ország igényeinek, a hiányzó mennyiséget importból kell pótolni.

A kisalföldi gazdák a cukorgyártás újraindítása érdekében szövetkezetbe tömörültek – jelezve, hogy készek megtermelni az alapanyagot, ha újraindulna a cukorgyártás Magyarországon. Ehhez azonban meg kell várni 2013-at, amikor megváltozhat az uniós cukorkvótarendszer.

Az uniós tárgyalások alakulásáról Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a Kossuth Rádióban elmondta: Magyarországnak jó esélye van arra, hogy legalább annyi jogosultságot szerezzen, amennyi a nemzeti szükséglet fedezésére elég cukor termelését lehetővé teszi. A politikus szerint az intenzív tárgyalásokon mindent megtesznek, hogy visszaszerezzék az európai uniós csatlakozáskor meglévő kvóta nagyobb részét.

©

Az EU-ba lépésekor Magyarországnak több mint 400 ezer tonnás jogosultsága volt, Ángyán József szerint tehát jogosan érvelünk amellett, hogy legalább 300 ezer tonna, a saját szükséglet fedezésére szükséges mennyiség megtermelésére lehetőséget kapjunk. „Én azt gondolom, hogy erre reális esélyünk is van” – tette hozzá az államtitkár.

A Vidékfejlesztési Minisztérium tisztségviselője ugyanakkor emlékeztetett arra is, hogy az EU-n belül is eltérő álláspontok vannak a cukorkvótával kapcsolatban, amelynek esetleges megszüntetése kedvezőtlen lenne Magyarország számára. Ángyán József a mennyiségi szabályok törlését azért tartaná rossznak, mert hazánknak épp hogy leépültek a cukortermelési kapacitásai, és a kvóta megszűnése esetén Magyarországra zúdulna „az a nyomás, amelyet egyébként a többi ország jelent ezen a piacon”.

Magyarországon az elmúlt évtizedekben két lépcsőben szüntették meg a cukorgyárakat. Először a kilencvenes évek elején a  privatizáció során, a második hullám néhány évvel ezelőtt következett be, amikor bezárták a szolnoki, a szerencsi és a petőházi gyárat. Ma az ország mintegy 300 ezer tonnás szükségletének harmadát az egyetlen megmaradt kaposvári cukorgyár állítja elő.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Bulgária még több állami támogatással próbálja elcsábítani a Volkswagent

Bulgária még több állami támogatással próbálja elcsábítani a Volkswagent

Ment a feljelentés: Kábítószerért vehettek szavazatot a zalai Szentpéterúron

Ment a feljelentés: Kábítószerért vehettek szavazatot a zalai Szentpéterúron

Államtitkár 9 év Fidesz-kormányzás után: Intézkedésekre van szükség az egészségügyben

Államtitkár 9 év Fidesz-kormányzás után: Intézkedésekre van szükség az egészségügyben

Karácsony Gergely kitette a kurd zászlót a Városházára

Karácsony Gergely kitette a kurd zászlót a Városházára

Oskar Kokoschka egy festménye rekordáron kelt el egy prágai árverésen

Oskar Kokoschka egy festménye rekordáron kelt el egy prágai árverésen

Ma is marad a jó idő, 27 fok is lehet

Ma is marad a jó idő, 27 fok is lehet