„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A kínai Hainan Airlines légitársaság exkluzív tárgyalásokat folytat a német Hochtief építőipari csoport repülőtér-üzemeltető vállalatokban - köztük a Budapest Airport Zrt.-ben - lévő tulajdonrészeinek megvásárlásáról.
A spanyol Expansion című lap online kiadása kedden arról számolt be, hogy a két cég december közepére tervezi a megállapodást a mintegy egy milliárd eurót kitevő ügyletről.
A német vállalatcsoport - amelynek többségi tulajdonosa a spanyol ACS - a Hochtief Concessions elnevezésű cégbe szervezte repülőtér-üzemeltető érdekeltségeit. A német társaság a Budapest Airport Zrt.-ben rendelkezik a legnagyobb tulajdoni hányaddal, 49,66 százalékkal, emellett az athéni, a düsseldorfi, a hamburgi, a sydney-i és a tiranai nemzetközi repülőtér üzemeltetésében is érdekelt.
A részvénycsomagra eredetileg hárman pályáztak, a Hainan Airlines légitársaságot üzemeltető kínai HNA csoport, a Vinci francia építőipari társaság és a német Fraport.
A Népszabadság múlt héten azt írta: Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter novemberi kínai útja során ha találkozott is a Hainan légitársaság képviselőivel a Malév kapcsán, a találkozó nem volt eredményes, és a kínai céggel a közeljövőben nem lesz együttműködés a magyar légitársaságról.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.