Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Októberben többlettel zárt Románia államháztartása, és a bruttó hazai termék (GDP) arányában 0,1 százalékponttal, 2,4 százalékra mérséklődött az idei hiány - derült ki hétfőn a román pénzügyminisztérium által közölt adatokból.
Az első tíz havi államháztartási hiány 13,3 milliárd lej (3,87 milliárd euró) volt.
A konszolidált állami költségvetés bevételei 8,6 százalékkal nőttek az első tíz hónapban a tavalyi év hasonló időszakához képest. A legnagyobb növekedést az áfa-bevétel jelentette, amely 21,3 százalékkal emelkedett.
Románia 2010 júniusában öt százalékponttal, 19 százalékról 24 százalékra emelte az áfát. A társasági adóból származó bevételek 1,8 százalékkal voltak magasabbak, mint a tavalyi év első tíz hónapjában.
A konszolidált állami költségvetés tíz havi kiadásai 0,9 százalékkal nőttek az idén a tavalyi vizsgált időszakhoz képest.
Románia idei államháztartási hiánya - a nemzetközi hitelezőivel kötött megállapodás szerint - nem haladhatja meg a GDP 4,4 százalékát.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.