Kamatemelés: egyhangúlag döntött a monetáris tanács

Sok lehetőséget megtárgyalt keddi kamatdöntő ülésén a monetáris tanács, de csak egyetlen ajánlattal foglalkozott és az 50 bázispontos emelést egyhangúlag fogadták el - jelentette be Simor András, jegybankelnök a kamatdöntést követő sajtótájékoztatón.

  • MTI MTI
Kamatemelés: egyhangúlag döntött a monetáris tanács

A jegybankelnök az inflációs kockázatokkal és a romló kockázati megítéléssel indokolta a kamatemelést. Azt mondta, ugyan több lehetőséget is megtárgyaltak az ülésen, végül egyetlen, az 50 bázispontos emelésről szavaztak, és amellett egyhangúlag voksoltak.

A testület megítélése szerint a magyar gazdaság kilátási romlottak, a munkanélküliség a következő két évben 10 százalék felett maradhat, a forint elmúlt hónapokban végbement gyengülése pedig veszélyeztetheti a 3 százalékos inflációs cél elérését. A növekedési kilátásokat nem számszerűsítette, a 2012-es költségvetés tarthatóságáról pedig kijelentette: azt látja, hogy a kormány rendkívül elkötelezett a kitűzött hiánycél tartásában. Hozzátette: abban reménykedik, ha a növekedési kilátások az eddigieknél rosszabbak lesznek, a kormány kész lesz pótlólagos intézkedéseket hozni - amint azt deklarálta is a kabinet -, hogy a hiány a tervezettet ne haladja meg.

Simor szerint Magyarországnak a lehető legkedvezőbb megállapodás megkötése az érdeke az IMF-fel; a jegybank részese lesz ezeknek a tárgyalásoknak. A spekulációs támadást firtató kérdésre kifejtette:  általában azokat az intézményeket, országokat szokta spekulációs támadás érni, amelyeknek a fundamentális helyzete nem elég erős. 

Az elemzői várakozásoknak megfelelt az 50 bázispontos emelés, és a megkérdezettek úgy vélték: a következő hónapokban további kamatemelés mellett dönthet a monetáris tanács. Az elemzők között volt, aki ennél nagyobb mértékű szigorítást tartott volna indokoltnak. Ezt tükrözte a forint árfolyama is, amely kissé gyengült a bejelentésre, az eurót 15 perccel a bejelentést követően 309,07 forinton jegyezték az azt megelőző 308,42 forint után.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.