Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A takarékossági intézkedéseknek köszönhetően 17 százalékkal csökkent a központi költségvetés hiánya Spanyolországban az első tíz hónapban az egy évvel korábbihoz képest.
A pénzügyminisztérium keddi közlése szerint január-október között 40 milliárd eurót tett ki a hiány, ez a hazai össztermék 3,7 százaléka. Az egész évre 4,4 százalékos hiányt célzott meg a kabinet.
Az államháztartás teljes hiányát - beleértve az önkormányzatokat is - az idén a GDP hat százalékára tervezi csökkenteni a spanyol kormány a tavalyi 9,2 százalékról.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.