Egyrészt azért, mert a nagy olajtársaságok a politikailag kiszámíthatatlan országokból stabil környezetbe - így az OECD-országokba, köztük az Egyesült Államokba és Kanadába - helyezik át tevékenységük súlypontját. Másrészt pedig egyre inkább megvalósíthatóvá válik a nem hagyományos szénhidrogén-források - az olajhomok, a mélytengeri és a palaolaj -, valamint palagázforrások - kiaknázása.

A PFC szerint 2020-ra az Egyesült Államok olaj- és gázkitermelésének mintegy egyharmadát a palából fogja kinyerni. Az Amerikában kidolgozott, például a hidraulikus kőzettörő vagy a vízszintes fúráshoz szükséges technológiákat Európában is alkalmazni fogják. Többtucatnyi tengerentúli cég már ma is a nem hagyományos kitermelésben alkalmazható berendezéseket exportál az öreg kontinensre, a Chevron pedig Lengyelországban és Romániában kutat olyan lelőhelyek után, amelyek kiaknázását eddig gazdaságtalannak tartották.

A változás nyomán várhatóan jelentősen csökken a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) a világgazdaságra gyakorolt befolyása, valamint annak a veszélye, hogy a közel-keleti válságok árrobbanással járó ellátási zavarokat okozzanak.

Miközben az OECD-országokban kiszámítható adópolitika és befektetőbarát környezet várja az olajvállalatokat, addig a hagyományos vezető szénhidrogén-kitermelő országokban az állami monopóliumok, így az orosz Rosznyefty és Gazprom, valamint a szaúdi Saud Aramco egyre inkább kiszorítja a külföldi cégeket a hagyományos szárazföldi kitermelésből. 

A CNNMoney hétfői jelentése szerint a hazai kitermelés növekedése következtében az Egyesült Államok szeptemberben naponta 430 ezer hordónyival több benzint exportált, mint amennyit behozott. Ez körülbelül a duplája az év eleji mennyiségnek, s elemzők szerint a tendencia tartósnak ígérkezik. Az amerikai benzinkivitel 2008-ban kezdődött. Az ország szükséglete a 2007-ben elért 9,6 millió hordós rekordról mára 8,8 millió hordóra csökkent.