Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Rövidesen pont kerülhet a belga Delhaize-csoport itteni érdekeltségei, azaz a Cora hiper-, a Match szupermarketek és a Profi diszkontláncok felvásárlására, s már csak a vételáron alkudoznak a tárgyaló felek - írja a Népszabadság. A lap szerint piaci becslések 40-50 milliárd forint közé tették a cégcsoport árát.
A belga Delhaize-csoport idén nyáron döntött úgy, hogy kivonul az itteni piacról. A hazai kiskereskedelem nagyjai közül ősszel végül a CBA és a Coop ült le tárgyalni a Delhaize érdekeltségeiről. A két hazai lánc vélhetőleg a vásárlással összefüggésben szintén az ősszel közös vagyonkezelő céget is létrehozott C és C partner névvel, hárommillió forintos törzstőkével - idézi fel az eseményeket a Népszabadság.
A cégcsoport eladásának híre először egy szakmai fórumon pattant ki, ahol az egyik nagyvállalat vezetője közölte, hogy eladósorba került egy hipermarketlánc, amit a szakma egyértelműen a Corával azonosított. Bár azóta az érintett cégeknél nem nyilatkoznak, nemrégiben Baldauf László, a CBA-csoport elnöke a Figyelőnek megerősítette, hogy a két cég felvásárlásokban gondolkodik, de hozzátette, hogy más élelmiszerlánc is szóba jöhet.
Egyelőre nem tudni, hogy ki vagy milyen cégkonstelláció lesz a vásárló, és nagyobb titok, hogy melyik pénzintézet finanszírozhatja a vételt. Többen egy MFB-hitel lehetőségét valószínűsítik, mivel a magyar kiskereskedelem recessziós helyzetében nehezen elképzelhető, hogy egy kereskedelmi bank fantáziát látna az üzletben. Baldauf László erről úgy fogalmazott: „nem biztos”, hogy az MFB lesz a finanszírozó, hanem egy külföldi bank.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.