Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Az IMF-tárgyalásokon a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) Simor András jegybankelnök, Karvalits Ferenc alelnök, illetve egyes részletkérdésekben az érintett szakértők képviselik majd - közölte a jegybank az MTI szerint. Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter ma találkozik Irina Ivascsenkóval, a valutaalap budapesti képviseletének vezetőjével.
Fellegi Tamás korábban azt mondta, informális tárgyalások folynak addig, ameddig a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság, valamint a magyar kormány mandátumot ad a tárgyalódelegációknak, ami 2012 januárjának első napjaiban várható. A kormány november végén a hivatalos IMF-delegáció vezetőjének Fellegi Tamást nevezte meg, tagjai pedig Pleschinger Gyula pénzügypolitikáért felelős államtitkár és Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke.
A Nemzetgazdaság Minisztérium november 17-én közölte, hogy az IMF szokásos éves gazdaságpolitikai konzultációjának keretében a kormány megkezdi a tárgyalásokat egy új típusú együttműködésről a Nemzetközi Valutaalappal. Egy nappal később Matolcsy György kezdeményezte hivatalosan az IMF és az Európai Unió Bizottságának Budapesten tartózkodó delegációjával egy új típusú pénzügyi megállapodás megkötését.
Az MNB novemberben azt közölte, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményéből értesült a kormány szándékáról, hogy együttműködésre készül az IMF-fel. A jegybank szerint "az IMF-fel történő bármely típusú együttműködés esetén az érintett ország kötelezettségét az adott ország jegybankja és kormánya közösen vállalja. Ennek megfelelően a következő időszakban zajló IMF-tárgyalásoknak az MNB részese kell legyen" - állt az akkori közleményben.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.
Lehetséges forgatókönyvek.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Diego ügyvezetőjével beszélgettünk.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?