szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Erősödéssel kezdhetik a szerdai kereskedést az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek, miután a befektetők továbbra is optimistán tekintenek az európai állam- és kormányfők pénteki találkozójára.

A Cantor Index elemzői szerint a londoni FTSE-100 0,27 százalékos, a frankfurti DAX-30 0,68 százalékos, míg a párizsi CAC-40 0,57 százalékos pluszban nyithat. A befektetők egyre inkább az európai állam- és kormányfők pénteki találkozójára tekintenek előre. Egyre nagyobb esélyt látnak arra, hogy a Berlin-Párizs tandem vezetésével megállapodhatnak az Európai Unió tagállamai az alapszerződés módosításában, azaz a hatékony válságkezelés elindításához szükséges gazdasági kormányzás megerősítésében. 

A piac azonban egyelőre óvatosan várja a hét második felét. "Mivel még jelentős a bizonytalanság, hogy pontosan miben is állapodnak meg az európai politikusok, összességében a befektetők viszonylag lapos árfolyamokra számítanak, és jelentős kockázatokkal járna, ha valaki bármilyen nagyobb kilengésre fogadna" - értékelt Jason Hughes, az IG Markets elemzője. 

Aggodalomra ad okot, hogy David Cameron brit miniszterelnök kedden kijelentette: megvétóz bármilyen új alapszerződést, ha nem teljesítik a britek kéréseit. A londoni kormányfő leszögezte: meg kell védeni a londoni pénzügyi szektort és a közös piacot ahhoz, hogy aláírja a szerződésmódosítást. Szerdán nem várható jelentős makrogazdasági adat Európában. 

Kedden a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,76 pontos, 0,01 százalékos javulással 5568,72 ponton zárt. A frankfurti DAX-30 77,27 pontos, 1,27 százalékos eséssel 6028,82 ponton végzett. Párizsban a CAC-40 21,65 ponttal, 0,68 százalékkal 3179,63 pontra süllyedt.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!