Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 85,93 pontos, 0,50 százalékos emelkedéssel, 17 121,96 ponton zárt hétfőn.
A részvénypiac forgalma 12,1 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. A magyar piac jól teljesített a negatív hangulat uralta nyugat-európai és tengerentúli piacokhoz viszonyítva. Ezek ugyanis 1,5-3,0 százalékos mínuszban voltak, illetve vannak - mondta Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője. Hozzátette: a vezető magyar részvények közül csak az OTP zárt mínuszban - követve a nemzetközi tendenciát - a többi papír növelni tudta értékét.
Mezei Ákos, a Buda-Cash Brókerház Zrt. üzletkötője hasonló véleményt fogalmazott meg. Szerinte kifejezetten jól teljesített a Richter. Az OTP jegyzése pedig együtt mozgott a bankpapírokkal, amelyek értéke általában csökkent a nemzetközi piacokon.
A Mol 190 forinttal, 1,05 százalékkal 18.290 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 35 forinttal, 1,15 százalékkal 3016 forintra csökkent, forgalmuk 8,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 0,96 százalékkal 525 forintra nőtt, forgalma 884,3 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 690 forinttal, 2,03 százalékkal 34.690 forintra emelkedett, a részvények forgalma 863,7 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 53,9 millió forintos forgalom mellett 210 forinttal, 1,18 százalékkal 18.000 forintra emelkedett.
A BUMIX 1334,03 ponton zárt hétfőn, ez 6,42 pontos, 0,48 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.
Az influenszer hozzászólása még a bírót is megnevettette.