szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A nyugat-európai értéktőzsdék szerdán megint lefelé tartottak a keddi, vegyes teljesítmény után.

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 1,90 százalékos napi csökkenéssel 954,36 ponton zárt, 14,92 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt.

A közeledő ünnepek és a bizonytalanság miatt továbbra is szűkös forgalomban a befektetők szerdán megint visszavonulót fújtak. A nyugtalanságot növelte, hogy a legújabb, ötéves olasz állampapírkiadás hozama az ország euróövezeti rekordjára, 6,47 százalékra nőtt. Az előző rekord novemberben volt 6,3 százalékon. Még most is elmaradt a kezelhetőség határának tartott 7 százaléktól, aminek túllépésére novemberben volt példa hosszabb lejáratokra, csakhogy közben a legújabb, kétéves német állampapír hozama szintén rekordot döntött, ám az ellenkező irányba: 0,29 százalékra csökkent az előző 0,39 százalékról, jelezve a menekülés irányát.

A befektetőket is az szomorította, hogy kedd este az amerikai tartalékbankrendszer (Fed) nem tett semmilyen új enyhítő intézkedést. Az átárazás azt is tükrözi, hogy az S&P és a Moody's nemrég bejelentette: rontás kilátásával felülvizsgálják az euróövezeti és az EU-országok, illetve az EU mint intézmény adósosztályzatát, és a döntések az S&P esetében saját közlése szerint hamarosan, a Moody'snál jövőre az első negyedévben várhatók. Mindettől az euró tovább esett, új 11 havi mélypontra a Fed döntés miatt erősödő dollárral szemben.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 123,35 pontos, 2,25 százalékos romlással 5366,80 ponton zárt, 9,04 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt. A frankfurti DAX-30 99,12 pontos, 1,72 százalékos mínusszal 5.675,14 ponton végzett, 17,92 százalékkal alacsonyabban, mint az év végén.

AP

Párizsban a CAC-40 102,55 ponttal, 3,33 százalékkal 2.976,17 pontra süllyedt, ez 21,78 százalékkal gyengébb a tavaly év véginél. Varsóban a WIG20 0,62 százalékkal 2.187,60 pontra gyengült. A Mol 269,50 zlotys záróára 0,55 százalékkal alacsonyabb a keddinél. A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 1,01 százalékkal, az S&P-500-as 1,13 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 1,86 százalékkal volt a keddi záróértéke alatt.

Az euró 1,30 dollár alá esett - január 12-e óta először -, este 0,44 százalékkal kevesebbet ért a dollárhoz képest, mint kedd este. A svájci frankhoz képest a közös valuta 1,24 frank felé közelített, 0,33 százalékos napi többlettel. Az északi-tengeri Brent könnyűolajfajta este hordónként (159 liter) 105,99 dollár volt, 3,51 dollárral kevesebb a keddi zárónál. A gázolaj ára tonnánként 27,75 dollárral 904,75 dollárra apadt az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.

Az arany ára unciánként (31,1 gramm) 75,20 dollárral 1584,45 dollárra esett azonnali szállításra Londonban, mert a Fed előző napi döntése csökkentette az inflációs várakozásokat.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!