Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A forint igen szűk sávban mozgott csütörtök reggel, mivel a piacok a nap és a közeljövő fejleményeit várják.
A nap folyamán ismerteti Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter a parlament illetékes bizottságaival, hogyan alakulnak az előzetes megbeszélések a Nemzetközi Valutaalappal (IMF). Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár kedden úgy nyilatkozott, hogy akár három-négy évre szóló, 15-20 milliárd eurós hitelkeretet tartalmazó megállapodás is elképzelhető, gyors megegyezés eredményeképp.
Csütörtökön ad tájékoztatást Matolcsy György gazdasági miniszter a jövő évi költségvetés törvényjavaslatának módosításáról, az Államadósság Kezelő Központ pedig három-, hat- és 17 éves kötvényeket értékesít. A Dow Jones hírügynökség az árfolyamot befolyásoló tényezők között említette a parlament alkotmányügyi bizottságának szerdai indítványát is, hogy össze lehetne vonni a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) feladat- és hatásköreit, ellátásukra pedig egy új szervezetet lehetne alakítani.
Az euró középárfolyama 304,59 forint volt csütörtök reggel a bankközi devizapiacon a szerda esti 304,55 forint és a szerda reggeli 304,92 forint után. A svájci frank 245,77 forintra enyhült a szerda esti 245,84 forintról. Szerda reggel 247,50 forinton jegyezték.
A japán jen 3,0040 forintot ért a szerda esti 3,0044 forint és a szerda reggeli 3,0034 forint után. A dollár 234,56 forintba került a szerda esti 234,43 forint és a szerda reggeli 234,17 forint helyett. A szerda estihez képest az euró 0,03 százalékkal 1,2984 dollárra javult, a svájci frankkal szemben 0,16 százalékkal 1,2388 frankra erősödött.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.