Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Az idei év első tíz hónapjában 29 ezer fővel (1,6 százalékkal) többen dolgoztak a vállalkozási szektorban, mint 2010 azonos időszakában. A nemzetgazdaság egészében - a legalább 5 fős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - az alkalmazásban állók létszáma átlagosan 2 millió 693 ezer fő volt január-októberben, 6 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Az első 10 hónap alatt a bruttó átlagkeresetek 4,6, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 5,8 százalékkal haladták meg az előző évit.
Az öt vagy ennél több főt foglalkoztató vállalkozásoknál 2011. január-októberben 1 millió 853 ezren dolgoztak, 29 ezer fővel (1,6 százalékkal) többen, mint 2010 azonos időszakában. A költségvetési szférában dolgozók 735 ezer fős létszáma 39 ezer fővel (5,0 százalékkal) lett kevesebb, ami elsősorban az átalakuló közfoglalkoztatási rendszer hatásának tulajdonítható.
A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében azt írta, a nemzetgazdasági szinten 2011 októberében 2 millió 710 ezer főt foglalkoztattak, 1,2 százalékkal kevesebbet, mint tavaly ilyenkor. A mutatót befolyásolja, hogy a költségvetési szférában kifutott a közfoglalkoztatási program, ezért létszámcsökkenés mutatkozott, az új közmunkaprogramok hatása pedig még nem érződik.
Az első tíz hónapjára vonatkoztatva a közfoglalkoztatottak számát kiszűrve 1,3 százalékos csökkenésről beszélhetünk a költségvetési szférában 2010 első tíz hónapjához képest.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Ezúttal 2,8-as erősségűt.
Az eddig egyetlen művéről ismert MS mester tucatnyi munkáját mutatja be a Szépművészeti Múzeum.
A színész lesz a következő Nagy Ő.