Orbán elszólása is segíthetett kiskaput találni a Pride-rendezéshez, de Karácsonyék nagy jogcsatákra készülhetnek
Egy jogi kiskaput kihasználva bízhat a főváros abban, hogy rendőrségi engedély nélkül is megrendezhetik szabályosan a Pride-ot.
Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn. A londoni értéktőzsde fő mutatója, a FTSE-100 0,41 százalékkal 5364,99 pontra gyengült, a frankfurti DAX-30 0,54 százalékkal 5670,71 pontra csökkent, a párizsi CAC-40 0,06 százalékkal 2974,20 pontra nőtt.
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,06 százalékkal 956,32 pontra süllyedt.
Hétfőn a szokásosnál kisebb volt a forgalom. A nap legnagyobb vesztesei a bányaipari részvények voltak, az ágazat papírjait tömörítő index 1 százalék mínuszban zárt. Az ágazati papírok gyengülését néhány kedvezőtlen kínai adat okozta, továbbá a befektetőknek az aggodalma az amerikai gazdaság növekedésének a lassulásával kapcsolatban, illetve az a félelem, hogy recesszióba kerülhet az adóssággondokkal küszködő euróövezet.
Egy jogi kiskaput kihasználva bízhat a főváros abban, hogy rendőrségi engedély nélkül is megrendezhetik szabályosan a Pride-ot.
Az elmúlt napokban látványosan megszaporodtak a kibeszélések.
A hatóságok vizsgálják, hol kaphatta el a súlyos betegséget.
A jogerős ítélettel most vissza kell helyezni tanácselnöki tisztségébe.
Egyikük negyven év börtönt kaphat.
Az ügy az Európai Unió Bíróságán köthet ki.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.