szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az amerikai részvénypiacok csütörtöki erősödését követve emelkedéssel kezdhetik a pénteki kereskedést az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek.

Az IG Markets elemzői szerint a londoni FTSE-100 0,23 százalékos, a frankfurti DAX-30 0,34 százalékos, míg a párizsi CAC-40 0,10 százalékos pluszban nyithat. Csütörtökön több kedvező amerikai makro adat is megjelent, így a kereskedők egyre jobban bíznak az amerikai gazdasági fellendülésében.

Stephen Wood, a Russell Investments stratégája azonban óvatosságra intett: az amerikai gazdaság láthatóan erősödik, de nem erőteljes a kilábalás. Mindazonáltal az euróövezeti gondok továbbra is aggasztják a befektetőket: csütörtökön Olaszország csökkenő, ámde továbbra is meglehetősen magas hozamszintek mellett értékesített kötvényeket.

Chris Weston, az IG Markets elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy a piac esésére számító kereskedők amellett érvelhetnek, hogy az olasz kötvényaukción azért tudtak alacsonyabb hozamszintet elérni, mivel kevesebb papírt adott el az olasz államkincstár. A piac erősödését várók ugyanakkor arra mutatnak rá, hogy csökkentek a hozamok, és nőtt az aukció fedezeti aránya - tette hozzá.

Pénteken nem várható fontosabb makrogazdasági adat. A piacok Madridra figyelnek majd, ahol az új kormány költségvetési kiigazítási programját jelenti be. Ettől függetlenül folytatódhat az év végére jellemző, alacsony forgalmú, a szokásosnál volatilisebb kereskedés.

Csütörtökön a londoni FTSE-100 1,08 százalékos, 59,37 pontos erősödéssel 5.566,77 ponton végzett. A frankfurti DAX-30 1,34 százalékkal, 77,51 ponttal 5.8484,78 pontra nőtt. A párizsi CAC-40 1,84 százalékkal, 56,48 ponttal 3.127,56 pontra erősödött.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!