szerző:
InfoRádió
Tetszett a cikk?

A forint folyamatos gyengülésével újra beindult a magyarországi bevásárló-turizmus, naponta több ezer szlovákiai vásárol magyarországi boltokban - olvasható az InfoRádió honlapján.

A szlovák-magyar határhoz közeleső városokban, főleg Komáromban, Mosonmagyaróváron, Sátorújhelyen és Győrben már jóval karácsony előtt erőteljesen beindult a szlovákiai vásárlók ostroma, mely az újévben sem lankad - számolt be az InfoRádió.

A gyenge forint miatt szinte mindent megéri a magyar boltokban megvásárolni. Az egyik szlovákiai bulvárlap felmérése szerint 100 euró értékű élelmiszervásárlásánál Magyarországon minimum 20 százalékot, azaz húsz eurót lehet megspórolni. Ugyanez érvényes az elektronikai cikkekre, a tisztítószerekre, a mosóporokra és a ruházatra is.

A lapok arra is figyelmeztetnek, hogy több kisebb magyar boltban már szívesebben fogadják a közös európai fizetőeszközt, mint a hazai pénzt, így a vásárlóknak fölösleges forintot váltani. További jó tanács a szlovák lapok szerint, hogy nem érdemes a nagy üzleteknél működő pénzváltókban forintot venni, mivel ezek gyakran saját átváltási árfolyamot határoznak meg, ami jóval előnytelenebb a hivatalos középárfolyamnál. A legjobb bankkártyával fizetni, olyankor ugyanis a középárfolyam érvényes.

Jól járnak azok a szlovákok is, akik a Pozsonyhoz közeleső településéken építkeznek, a magyarországi cégekkel ugyanis fix forintáron kötöttek szerződést, így jóval kevesebb eurót kell váltaniuk, mint arra számítottak. A gyenge forint ellenére azonban továbbra sem éri meg Magyarországon benzint vásárolni, e tekintetben a szomszédos Ausztria sokkal olcsóbb.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!