Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 415,40 pontos, 2,44 százalékos csökkenéssel, 16 574,58 ponton zárt szerdán.
A részvénypiac forgalma 18,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével estek az előző napi záráshoz képest. Gabler Gergely, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szerint kezd elfogyni a piacok türelme a magyar eszközök iránt, amit mutat a forint gyengülésével együtt csökkenő OTP-árfolyam. Az elemző rámutatott arra is, hogy a három éves állampapírokra már nincs vevő és a hosszú állampapírokat csak kétszámjegyű hozammal tudja értékesíteni az ÁKK. Gabler Gergely úgy látja, hogy a piacról Magyarország már aligha képes finanszírozni magát, ezért létkérdés az IMF-megállapodás megkötése.
Az elemző szerint a Mol gyengülése Nátrán Roland Wall Street Journalban megjelent nyilatkozatával függ össze, amelyben a nemzetgazdasági tárca helyettes államtitkára arról beszélt, hogy ha nem sikerülne megállapodni a nemzetközi szervezetekkel, akkor az EU-IMF jegybanki betétként elhelyezett korábbi hiteléből maradt összeg felhasználható, de az állam finanszírozhatja magát a Mol-részvénycsomag értékesítésével és a maradék nyugdíjvagyonnal is.
Az Erste elemzője elmondta azt is: Richter papírokat a nap folyamán nagyobb vevők vásároltak, amiből következhet egy olyan kedvező hír megjelenése a napokban, amely az árfolyamot akár 37 900-38 000 forintig repítheti.
A Mol szerdán 395 forinttal, 2,30 százalékkal 16 800 forintra gyengült, 2,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 224 forinttal, 6,87 százalékkal 3.035 forintra esett, forgalmuk 12,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 17 forinttal, 3,34 százalékkal 492 forintra gyengült, forgalma 1,4 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 1315 forinttal, 3,76 százalékkal 36 265 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 781,4 millió forintos forgalom mellett 195 forinttal, 1,12 százalékkal 17 200 forintra csökkentette értékét. A BUMIX 1250,83 ponton zárt szerdán, ez 11,65 pontos, 0,92 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Nincs egy kézben az állami vagyon, nagy a veszélye, hogy széthordják – figyelmeztet Mihályi Péter közgazdász, az MTA levelező tagja, aki szerint az állam rendszerint a piaci árnál olcsóbban ad el és drágábban vásárol.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
A leváltott miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
Egy sárkányszörfös nagyon jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.