EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Elutasította kedden a 31 villamos szállítására szóló miskolci villamos tendert megtámadó Construcciones y Auxiliar de Ferrocarriles S.A. keresetét a Közbeszerzési Döntőbizottság. Az erről szóló határozat a Közbeszerzési Hatóság, a Közbeszerzések Tanácsa jogutódjának honlapján jelent meg.
A miskolci villamos fejlesztésének legutóbbi járműtendere - amely már a negyedik volt - tavaly májusban indult. A felhívásra öt ajánlat érkezett, amelyek közül az összességében legelőnyösebb, az AnsaldoBreda S.p.A. pályázata lett a nyertes. Három pályázó fellebbezett, és a KDB a magyar Ganz-Skoda Zrt. kérelmének helyt adva tavaly novemberben kimondta, hogy annak pályázata is érvényes. A két másik cég, a mostani panaszos, és a Solaris Bus & Coach S.A. jogorvoslati kérelmét a KDB elutasította.
Ezután a bírálati szakaszt újra nyitották. Mielőtt az ajánlatkérők - a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata, és a Miskolc Város Közlekedési Zrt. - újra értékelték volna az ajánlatokat, hiánypótlást kértek az ajánlattevőktől, a referenciáikkal kapcsolatosan.
A spanyol Construcciones y Auxiliar de Ferrocarriles S.A. (CAF) azért fordult a KDB-hez, mivel megítélése szerint az ajánlatkérő a hiánypótlási felszólításban módosított az ajánlattételi felhívásban meghatározott referenciákon úgy, hogy azok előnyösebbek legyenek a Ganz-Skoda Zrt.-nek.
A Közbeszerzési Döntőbizottság nem találta alaposnak a spanyol cég kifogását, ezért azt elutasította.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.