Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A nyugat-európai értéktőzsdék csütörtökön vegyesen alakultak.
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,32 százalékos napi csökkenéssel 1018,75 ponton zárt, 1,73 százalékkal az év végi értéke fölött. Délelőtt még öthavi csúcsra hágott ez a mutató, 1031,08 pontot érve el. A múlt évben 10,72 százalékkal gyengült.
A piacok továbbra is bizonytalanok, szélsőségesek a hangulatváltozások. Délelőtt jó volt az üzletmenet a sikeres spanyol állampapír-kibocsátás és az Európai Központi Bank (EKB) ígéretének örömére, hogy folytatja a kereskedelmi bankok korlátlan finanszírozását rögzített kamatra. Ám délután a kiábrándító amerikai foglalkoztatási és kiskereskedelmi adatok meggyengítették a fő mutatókat, miután a múlt év végi föllendülést főleg az az elképzelés táplálta, hogy az amerikai gazdaság a vártnál kevésbé fog lassulni idén.
Az európai kiskereskedelmi kilátásokat is befelhőzte a brit Tesco bevásárlóközpont-hálózat borús profitfigyelmeztetése, a szektorbeli részvények átlagosan 5,7 százalékkal alacsonyabban végeztek, mint szerdán. A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 8,40 pontos, 0,15 százalékos romlással 5662,42 ponton zárt, 1,62 százalékkal magasabban, mint az óév végén. A tavalyi évet, 2011-et 5,55 százalékkal alacsonyabban végezte, mint az előzőt.
A frankfurti DAX-30 26,87 pontos, 0,44 százalékos többlettel 6179,21 ponton végzett, 4,76 százalékkal az év végi értéke fölött. Tavaly 14,69 százalékot vesztett.
Párizsban a CAC-40 4,85 ponttal, 0,15 százalékkal 3199,98 pontra apadt, ez 1,27 százalékkal jobb az év véginél. Tavaly 16,95 százalékkal romlott. Varsóban a WIG20 1,69 százalékkal 2166,99 pontra javult. A Mol ára 0,20 százalékkal 248,00 zlotyra csökkent.
A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,28 százalékkal, az S&P-500-as 0,20 százalékkal volt a szerdai záróértéke alatt, de a Nasdaq piac összetett mutatója 0,06 százalékkal meghaladta azt. Az euró 1,28 dollár fölé kapaszkodott, este 0,92 százalékkal többet ért a dollárhoz képest, mint szerda este. A svájci frankhoz képest a közös valuta 1,21 frank fölött maradt, 0,13 százalékos napi veszteséggel. Az északi-tengeri Brent könnyűolajfajta este hordónként (159 liter) 113,85 dollár volt, 1,61 dolláros napi áremelkedéssel. A gázolaj ára tonnánként 0,50 dollárral 971,50 dollárra nőtt az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. Az arany unciánként (31,1 gramm) 11,90 dollárral 1652,90 dollárra drágult azonnali szállításra Londonban.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.