Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Monetáris Tanács keddi kamatdöntő ülésén 50 bázisponttal 7,50 százalékra emeli majd a jegybanki alapkamatot a Reuters csütörtökön kiadott felmérésében részt vevő elemzők többsége szerint.
A megkérdezett 21 elemző közül 15 fél százalékpontos kamatemelésre számít, a többiek prognózisa egyenlően oszlott meg a 25 bázispontos emelés és a kamattartás között. A megkérdezett elemzők többsége szerint az alapkamat a jövő heti 7,5 százalékos szintjén tetőzhet, majd az év végére 7,0 százalékra, 2013 végére pedig 6,75 százalékra mérséklődhet.
A kérdésre választ adó 14 elemző közül 13 arra számít, hogy eredményesen zárulnak a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val kezdeményezett hiteltárgyalások, és 9-en feltételezik, hogy a megállapodás még az első negyedév végéig létrejön.
A decemberi 4,1 százalékos, és a múlt évi átlagos 3,9 százalékos infláció után erre az évre 5,0 százalékos - az MNB-vel egyező mértékű - átlagos inflációt várnak az elemzők. Ugyanakkor a várakozások szerint 2012 végére az infláció 4,4 százalékra esik vissza, majd 2013-ban 3,25 százalékra csökken az átlag.
A 2012. évi gazdasági növekedéssel kapcsolatos előrejelzés átlaga továbbra is stagnálást mutat, mínusz 0,1 százalékot. A megkérdezett 19 elemzőből öt számít a GDP növekedésére, kilencen visszaesést jeleznek, míg öt elemző szerint stagnálás lesz.
Az idei GDP-arányos államháztartási hiányra az elemzők 3,25 százalékos prognózist adtak, jövőre 3,1 százalékot.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
A legjellemzőbb hiányosságok között az olajszivárgást, a nem megfelelő fékhatást, a gumiabroncsok és a futóműalkatrészek nem megfelelő állapotát jegyezték fel.
A városvezetés azt kérte a lakosságtól, maradjanak otthon.
A magyar kormányfő bojkottálja, hogy Ukrajna megkezdhesse a felvételi tárgyalásokat az EU-val, ám most éppen szövetségese, az amerikai elnök szólítja fel, hogy adja fel a vétót, ami meglehetősen váratlan.
A korábbi hírek szerint az amerikai elnök azt kérte, hogy a magyar kormányfő ne blokkolja tovább Ukrajna EU-csatlakozását.