Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mintegy 5 ezer hektárral nőtt az erdőterület nagysága 2010-ben Magyarországon – derül ki az erdőállományról szóló jelentésből, melyet évente tesz közzé a vidékfejlesztési miniszter.
A kormányzati honlapon ismertetetett összegzés szerint Magyarország területének 20,7 százalékát, csaknem 2 millió hektárt borít erdő. Ennek a területnek 56 százaléka van állami tulajdonban. A növekedés összhangban van a kormányzat szándékával, amely szerint 27 százalékra kívánják növelni az erdőterület arányát az országban - jegyzi meg a kormany.hu.
Magyarország faállománya földrajzi elhelyezkedésének és domborzatának köszönhetően rendkívül változatos. Akácfából van a legtöbb, ezt követik az őshonos tölgyesek, majd a cser-, bükk- és gyertyánerdők. Jelentős a többféle fenyőfajta alkotta fenyvesek területe is.
Az utóbbi években folyamatosan nőtt az akácosok területe, ennek visszaszorítását az őshonos fajok - például a tölgy és a hazai nyár - javára a támogatás mértékének megváltoztatásával ösztönözné a minisztérium. Mindez azért is fontos, mert az erdők egészségi állapotának felméréséből kiderült: a levélvesztés alapján a legegészségesebb fafaj a bükk, a tölgy, a gyertyán és a cser, míg a legrosszabb állapotban a fekete és az erdei fenyők, valamint az akácosok vannak.
Magyarország erdeiben a fakitermelés - az úgynevezett tartamosság elvével összhangban - a 2010-ben is az erdőtervekben előírt lehetőségeken belül - valósult meg. A tavalyelőtt kitermelt 7,424 millió köbméter összes fatömeg 8,7 százalékkal volt több az előző évinél.
A jelentés szól a falopásokról is. Tavalyelőtt több mint 17 ezer köbméter fát, főleg tölgyet, csert és akácot vágtak ki illetéktelenek. A hozzáértők szerint a lopások magas száma annak tudható be, hogy folyamatosan nő az energiahordozók ára.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.