Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 168,25 pontos, 0,89 százalékos emelkedéssel, 19.018,87 ponton zárt hétfőn.
A részvénypiac forgalma 19,1 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen alakult, csak az OTP tudott érdemi erősödést elérni az előző napi záráshoz képest.
Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője elmondta: a hétfői olasz államkötvény aukció nagyon jól sikerült, ami a nyugati piacokat jelentős pluszba húzta, a magyar piacon pedig az addigi eső trend megfordult, és nagyon enyhe emelkedésbe váltott át. A magyar piac előbb nagy forgalom mellett oldalazott, kiegyensúlyozott volt a keresleti és a kínálati oldal, délután azonban - nagyjából az amerikaiak piacra lépésével egy időben - agresszív vétel jelentkezett az OTP papírjaira, ám csak arra. A nap abszolút győztese az OTP volt, amely "a hátán vitte el" az indexet - mondta Varjú Péter.
Az üzletkötő kiemelte: a forint 300 alá erősödött az euróval szemben, így "nagyon pozitívan várjuk a holnapi Orbán-Barroso találkozót". "A piac azt véli, hogy a jelenlegi, a 2012-es kormányzati kommunikációnak megfelelően inkább a kompromisszumkeresés, tárgyalás, s kevésbé a harcos hozzáállás lesz jellemző" - mondta. Úgy vélekedett, az EU-n látszik, hogy nagyon elszánt, nagyon kemény, s az is látható, ahhoz, hogy tényleg IMF-megállapodás legyen, arra az útra van szükség, amelyen most haladunk. Ennek örül most a piac, s az a kockázat, ami eddig benne volt a 2011-es cselekedetek alapján, kezd kiárazódni, ezért vagyunk felülteljesítőek - mondta Varjú Péter.
Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. határidős üzletkötője is a kedvező nemzetközi hangulatot emelte ki, valamint a megváltozott kormányzati kommunikáció hatását. Mint elmondta, az európai bankszektor komoly pluszban volt hétfőn, ennek hatására az OTP is viszonylag jelentős erősödéssel zárt, a többi papír azonban nem nagyon mozdult el a pénteki záróárhoz képest.
A forint "benézett" a 300 forintos eurószint alá - emelte ki ő is -, amihez jelentős mértékben hozzájárul a keddi találkozó. "Azt látjuk, hogy a megváltozott kormánykommunikáció és a hajlandóság következtében fokozatosan árazódik ki egy elég magas szinten beépült kockázat az országból devizaszinten is és részvényszinten is" - mondta Sőre Balázs.
A Mol 50 forinttal, 0,26 százalékkal 19.250 forintra erősödött, 2,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 128 forinttal, 3,35 százalékkal 3.944 forintra nőtt, forgalmuk 15,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 555 forintot ért záráskor, forgalma 696,4 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 300 forinttal, 0,81 százalékkal 36.700 forintra csökkent, a részvények forgalma 133,5 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 27,2 millió forintos forgalom mellett 55 forinttal, 0,32 százalékkal 17.145 forintra gyengült.
A BUMIX 1.306 ponton zárt hétfőn, ez 6,42 pontos, 0,49 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.