Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az Európai Unió fokozatos olajembargót vezet be Irán ellen, hogy az ne tudja finanszírozni nukleáris programját - közölte hétfőn egy diplomata. Az embargóról elvi döntés született a 27-ek nagyköveteinek brüsszeli tanácskozásán.
Olajembargót vezet be Irán ellen au Európai Unió, hogy a teheráni rezsim ne tudja finanszírozni nukleáris programját - közölték hétfőn diplomáciai források Brüsszelben, az EU-országok külügyminisztereinek tanácskozásán. Az embargóról az elvi, politikai döntés a 27-ek reggel tartott nagyköveti szintű előkészítő ülésén született meg, a javaslatot délelőtt a miniszterek elé terjesztették hivatalos elfogadásra.
Az intézkedés értelmében név nélkül nyilatkozó forrás szerint azonnali tilalmat mondanak ki iráni nyersolajimportról szóló új szerződések megkötésére, az érvényben levő szerződéseket azonban csak egy bő öt hónapos, július 1-jéig tartó átmeneti időszak beiktatásával mondják fel, addig tehát e szerződések alapján történhetnek kölcsönös teljesítések.
Egy uniós diplomata név nélkül már csütörtökön azt nyilatkozta, hogy az EU-országok külügyminiszterei jövő hétfői brüsszeli tanácskozásukon döntenek az Irán elleni olajembargóról, valamint az iráni központi bank elleni korlátozó intézkedésekről.
Az olajembargó uniós vélemények szerint nagyon érzékenyen érintené Iránt, amely mindmáig dacol a nemzetközi közösséggel, és nem hajlandó megfelelő nemzetközi felügyelet alá helyezni nukleáris programját. Teheránban tagadják, hogy az iráni program nem békés célokat, hanem atomfegyver előállítását célozza.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.