Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Gondokat okoz szakemberek szerint az enyhe téli időjárás a szőlőültetvények megművelésében.
Lőrincz György, a 2009-es év bortermelője elmondta: negyvenkét hektáros ültetvényükben már két hónapja metszik a szőlőt, hogy optimális időben végezhessenek a munkálatokkal. Mint hozzátette, nemcsak a puha talajjal vannak gondjaik, hanem fel kell készülniük több kórokozó és kártevő megjelenésére is, hiszen azok gyérítésében nem segített a természet.
Ez részükről több odafigyelést és a növények ellenálló képességének növelését követeli meg, mivel nem hívei a vegyszeres kezelésnek - magyarázta a St. Andrea szőlőbirtok vezetője.
Közlése szerint céljuk az organikus szőlőkultúra kialakítása, amit a birtok egyharmadán már sikerrel meg is valósítottak. A közeledő hidegebb időjárásnak örülnek - mondta -, mert a szőlőtőkéket csak a tartósan mínusz tizenöt Celsius-fok alatti hőmérséklet károsíthatja.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.