Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Spanyolországban tavaly az utolsó negyedévben tovább, 22,8 százalékra emelkedett a munkanélküliség, amely az euróövezetben itt a legmagasabb.
A spanyol statisztikai hivatal pénteki közlése szerint ebben az utolsó három hónapban 5,3 millióan voltak munka nélkül a harmadik negyedévi 4,9 millió után. A munkanélküliek százalékos aránya a megelőző negyedévben 21,5 százalék volt. A spanyol pénzügyminiszter csütörtökön ennél is több, 5,4 millió munkanélküliről beszélt.
Mariano Rajoy alig egy hónapja felálló konzervatív kormánya az államháztartási hiány csökkentése és a pénzügyi rendszer reformja mellett a munkanélküliség elleni harcot nyilvánította kiemelt feladatnak.
A spanyol gazdaság a tavalyi harmadik negyedévben stagnált. A kormány becslései szerint a gazdaság zsugorodott a negyedik negyedévben, és ugyanez várható a folyó negyedévben is. A két egymást követő negyedév gazdasági teljesítménycsökkenése pedig azt jelentené, hogy a spanyol gazdaság recesszióba süllyedt.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?