Jót tett az európai tőzsdeindexeknek a hétfői uniós megállapodás

A nyugat-európai értéktőzsdék kedden kissé javultak, kétnapi visszaesés után. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,70 százalékos előrelépéssel 1037,62 ponton zárt, 3,62 százalékkal az év végi értéke fölött. A múlt évben 10,72 százalékkal gyengült.

  • MTI MTI
Jót tett az európai tőzsdeindexeknek a hétfői uniós megállapodás

Javította a hangulatot, hogy a hétfői EU-csúcson sikerült véglegesíteni a költségvetési fegyelmet tovább erősítő nemzetközi szerződést, amelyhez a vártnál több EU-tagország csatlakozik. Feltámadt a már sokszor megcsalt remény is a második görög mentőprogram hamaros összeállítására.

Délután azonban lassult az előretörés, miután a friss adatokból kiderült, hogy az Egyesült Államokban novemberben a vártnál is jobban csökkentek a lakásárak, és januárban a fogyasztói bizalom is gyengült a várt erősödés helyett.

A kedden megjelent vállalati beszámolók többnyire jobbak voltak a vártnál, ám a cégek borús előrejelzéseket adtak az idei évre.

A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 10,52 pontos, 0,19 százalékos javulással 5681,61 ponton zárt.

A frankfurti DAX-30 14,46 pontos, 0,22 százalékos többlettel 6458,91 ponton végzett.

Párizsban a CAC-40 32,91 ponttal, 1,01 százalékkal 3298,55 pontra nőtt.

Varsóban a WIG20 0,67 százalékkal 2332,17 pontra gyarapodott.

A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,50 százalékkal, az S&P-500-as 0,34 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,28 százalékkal volt a hétfői záró alatt.

Az euró 1,31 dollár alá került, este napi mélypontjánál tartott, 0,61 százalékkal kevesebbet ért a dollárhoz képest, mint hétfő este.

Az északi-tengeri Brent könnyűolajfajta este hordónként (159 liter) 111,04 dollárba került, 29 centes napi árnyereséggel. A gázolaj ára tonnánként 3,75 dollárral 949,00 dollárra csökkent az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.


Az arany unciánként (31,1 gramm) 3,25 dollárral 1735,95 dollárra drágult azonnali szállításra Londonban.

 

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek