Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A spanyol kormány pénteki döntése szerint az idei év végéig szanálják a spanyol bankrendszert - megtisztítják a pénzintézeteket a rossz hitelektől -, és ennek keretében limitálják a bankvezetők fizetését is.
A terveket ismertető gazdasági miniszter pénteki sajtóértekezletén elmondta: az állami FROB bankmentő alapból részesülő bankok vezetői évente nem kereshetnek többet 600 ezer eurónál. Ez azt jelenti, hogy a jövedelemcsökkenés a bankmenedzsment számára átlagosan 66 százalék lesz, vagyis korábbi jövedelmüknek a vezetők csupán harmadát vihetik haza.
A bankreformot - amelynek keretében a bankokat 50 milliárd euróval tőkésítik fel - az adófizetők újabb terhelése nélkül hajtják végre, a bankok saját tőkéből, illetve a friss nyereségekből maguk fogják azt finanszírozni. Ehhez azonban átmenetileg igénybe vehető az ágazat átalakítását segítő FROB mentőalap is, amelynek tőkéjét a kormány 9 milliárd euróról 15 milliárdra emelte.
Mariano Rajoy konzervatív kormánya a bankreformtól újabb lendületet vár a gazdasági növekedéshez, a rossz hitelektől megszabaduló bankok a kormány várakozásai szerint könnyebben jutnak majd külföldi hitelekhez, és ettől a belföldi hitelezés felfutását is várják.
A spanyol bankrendszer problémái még az ingatlanpiaci konjunktúra idejéből származnak: az építőiparnak kiterjedten hitelező bankok az ingatlanpiaci buborék kipukkadásával nehéz helyzetbe kerültek. Kormányzati adatok szerint a spanyol bankok 2011 júniusig 323 milliárd eurónyi hitelt halmoztak fel az ingatlanszektorban, és ebből 175 milliárd euró már rossz hitelnek minősült.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?