Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Ryanair figyelmeztette az utasokat, hogy ha nem sikerül megegyezni a budapesti reptérrel, akkor kénytelen lesz elhalasztani a bázisnyitást és a magyarországi munkaerőfelvételt is - írja az Ecoline.
A Malév utáni űr betöltése szempontjából nagyon fontos kérdés, hogy elindul-e a Ryanair budapesti bázisa, amely a cég szerint 2000 munkahelyet menthet meg. A Ryanair már a Malév leállásának napján bejelentette, hogy 4 gépet hoz Budapestre és 31 útvonalat kínál, azóta azonban a reptér folyamatosan azt kommunikálja, hogy amíg nincs erről aláírt szerződés, addig nem szerencsés jegyeket árulni ezekre az útvonalakra - számol be az Ecoline.
A lap kérdésére a Ryanair hétfő este arról számolt be, hogy az útvonalak indulásához szükséges résidőket már lekötötték, s már "csak" a Budapest Airporttal kell megegyezniük. A Ryanair szerint többszöri megkeresésük ellenére a Budapest Airport nem reagált ajánlatukra. Kedden tárgyalódelegációt küldenek, hogy tisztázzák a helyzetet és véglegesítsék a mindkét fél számára elfogadható kereskedelmi feltételeket.
A cég figyelmeztette az utasokat, hogy ha nem sikerül megegyezni a budapesti reptérrel, akkor kénytelen lesz elhalasztani a bázisnyitást és a magyarországi munkaerőfelvételt is. Sajnálatosnak tartják a reptér késlekedését és remélik, ez nem sodorja veszélybe a járatindítást - közölték az Ecoline-nal.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.