Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Közel három évtized után először adtak ki engedélyt új atomreaktor építésére az Egyesült Államokban.
Az amerikai nukleáris felügyelet (NRC) 4-1 arányban engedélyezte a Southern cégnek, hogy a Georgia államban található Vogtle létesítményben két újabb reaktort építsen a meglévő másik kettő mellé.
Ezek 1987-ben és 1989-ben készültek el, együttes kapacitásuk 2400 megawatt, és az NRC 2009. évi döntésével a 40-es évekig működhetnek.
A most engedélyezett két újabb reaktort a tervek szerint 2016-ban és 2017-ben adják át.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.