szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 165,69 pontos, 0,87 százalékos emelkedéssel, 19.192,51 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma mindössze 6,8 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama - a csökkenő Mol kivételével - emelkedett az előző napi záráshoz képest.

Vaszkó Szabolcs, az Erste Bank üzletkötője úgy látta, hogy a nap elején még emelkedést hozott az, hogy  vasárnap éjjel a görög parlament megszavazta a második EU/IMF segélycsomag folyósításának  feltételeként kikötött megszorító intézkedéseket. Nap közben az árfolyamok azonban folyamatosan lefelé csordogáltak. A görög "sztori" egy-egy napra negatív vagy pozitív irányba terelheti a nemzetközi hangulatot, de a befektetők már olyan impulzusra várnak, amely hosszabb távon irányt adhatna a piacoknak. 

Az, hogy a Mol végül veszteségben zárt, a bróker a profitkivétnek, a 20.500 forintos szintről lefelé irányuló korrekciónak tartja. A Mol nagyon alacsony forgalomban került veszteségbe, ennek nincs jelentősége - fűzte hozzá az MTI kérdésére Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank Zrt. üzletkötője. A görög döntéstől többet várt a piac - tette hozzá. A bróker kiemelte a Budapesti Értéktőzsde nagyon alacsony forgalmát, amit a befektetők érdektelenségével magyarázott. 

A Mol 90 forinttal, 0,46 százalékkal 19.300 forintra csökkent, 717,6 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 65 forinttal, 1,64 százalékkal 4.040 forintra erősödött, forgalmuk 4,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,56 százalékkal 536 forintra nőtt, forgalma 464,4 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 835 forinttal, 2,25 százalékkal 37.985 forintra emelkedett, a részvények forgalma 702,9 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 20,1 millió forintos forgalom mellett 125 forinttal, 0,75 százalékkal 16.700 forintra emelkedett. 

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.300,56 ponton zárt hétfőn, ez 12,10 pontos, 0,94 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!