Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Januárban 3,5 százalékra emelkedett a decemberi 2,4 százalékról az éves infláció Csehországban - közölte a cseh statisztikai hivatal csütörtökön.
A fogyasztói árak januárban 1,8 százalékkal voltak magasabbak, mint decemberben. A statisztikai hivatal szerint ez elsősorban az áfaemelés és a lakásköltségek emelkedésének következménye. Az infláció növekedése gyorsabb, mint ahogy azt a helyi elemzők várták.
"Az éves áremelkedés elsősorban az élelmiszereknél, az alkoholmentes italoknál, a lakásköltségek, az egészségügy, a közlekedés, az étkezés és a szállásadás terén gyorsult fel" - mutatott rá a statisztikai hivatal. Szinte minden élelmiszerfajta és alkoholmentes ital megdrágult. A kenyér januárban 16,2 százalékkal volt drágább mint egy éve, a pékáruk 18,9 százalékkal, a tojás 26,3 százalékkal, míg a kávé 33,6 százalékkal.
A lakásköltségeknél a földgáz ára 25,1 százalékkal, a vízszolgáltatásé 11,8 százalékkal, a hőszolgáltatásé 6,8 százalékkal emelkedett. A lakbérek 5,7 százalékkal voltak magasabbak, mint egy éve. A villanyáram ára 4,2 százalékkal nőtt. Általános volt az áremelkedés a gyógyszereknél és a közlekedésben. Az üzemanyagok egy év alatt 7,4 százalékkal drágultak. Az iskola étkezés hat százalékkal drágább mint egy éve.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A jelenkor legnagyobb botrányzenekarának budapesti fellépése ellen is beindult a tiltakozás, a kormány egyik tagja is fontosnak tartotta, hogy megszólaljon az ügyben. De vajon ez megállítja a zenekart, vagy még jobban fűti a sikerét?
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.
A lap szerint Magyar Péter felemelkedése csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt inog a szék.