Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A nyugat-európai értéktőzsdék kedden gyors profitkivétel miatt veszítettek egy keveset az elmúlt napok nyereségéből.
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 1.085,89 ponton zárt, 0,46 százalékos visszalépéssel az előző napi, héthavi csúcsról, 8,44 százalékkal az év végi értéke fölött. Tavaly 10,72 százalékkal gyengült ez a mutató.
Miután az utóbbi pár nap árfolyam-emelkedéseivel a befektetők beárazták a második görög mentőprogram bizonyosra vett euróövezeti jóváhagyását, az esemény kedd hajnali megtörténte után profitkivétel következett.
A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 17,05 pontos, 0,29 százalékos csökkenéssel 5.928,20 ponton zárt, 6,39 százalékkal magasabban, mint az év végén. A tavalyi évet 5,55 százalékkal alacsonyabban végezte, mint 2010-et. A frankfurti DAX-30 40,07 pontos, 0,58 százalékos mínusszal 6.908,18 ponton végzett, 17,12 százalékkal az év végi értéke fölött. Tavaly 14,69 százalékot vesztett. Párizsban a CAC-40 7,30 ponttal, 0,21 százalékkal 3.465,24 pontra gyengült, ez 9,67 százalékkal jobb az év véginél. Tavaly 16,95 százalékkal romlott. Varsóban a WIG20 0,14 százalékkal 2.352,13 pontra gyarapodott. A MOL 3,59 százalékkal 274,00 zlotyra esett.
A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,28 százalékkal, az S&P-500-as 0,31 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,30 százalékkal volt az előző záró fölött.
Az euró jegyzése este 1,32-1,33 dollár volt, 0,11 százalékkal többet ért a dollárhoz képest, mint hétfő este. A svájci frankhoz képest a közös valuta 1,21 frank alatt maradt, 0,09 százalékos napi erősödéssel.
Az északi-tengeri Brent könnyűolajfajta este hordónként (159 liter) 120,59 dollárba került, 54 centes napi árnyereséggel. A gázolaj ára tonnánként 1,25 dollárral 1.013,50 dollárra emelkedett az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.
Az arany unciánként (31,1 gramm) 31,65 dollárral 1.754,40 dollárra drágult azonnali szállításra Londonban.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Egyelőre nem világos, milyen ellencsapásra lehet képes Irán, ugyanakkor Donald Trump táborában is többen úgy látják, hogy Amerikának nem lett volna szabad belekeverednie ebbe a háborúba.
Erről ír a világsajtó.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.